444.hu
Latest articles(30040 total)
Újabb légicsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok Irán ellen Irán pedig két olajszállítót támadhatott meg a Hormuzi-szorosban.
Madrid legelőkelőbb luxusszállodájában, hat lakosztály árát fizették ki Szalay-Bobrovniczky Kristófnak és kíséretének 2022-ben De tavaly decemberben Isztambulban 4,3 millióért találtak szobát a miniszterrel együtt két főből álló HM-delegációnak.
Államfőjelölésből Polgár-pukkasztás Magyar Péter hibája, Pócs János kameraszemüvege, a világ legmenőbb emlékműve és a csúcsra ért spanyol válogatott a 444 reggeli hírlevelében.
Túlmozogta, elkapkodta – ezt a napot nem Magyar Péter nyerte Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
Trump szerint nem fogják letartóztatni Benjamin Netanyahut, amikor az Egyesült Államokba érkezik Néhány nappal korábban Zohran Mamdani, New York polgármestere arról beszélt, vizsgáltatja, elrendelheti-e az izraeli miniszterelnök letartóztatását. Úgy tűnik, Trump szerint nem.
Sajtóértesülések szerint Zelenszkij meghátrál a tüntetések miatt, és leváltja a hadsereg népszerűtlen főparancsnokát Olekszandr Szirszkij miatt kellett távoznia a közkedvelt védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak. A döntés miatt több ukrán nagyvárosban is az utcára mentek a tüntetők, és ennek eredményeként a nem túl népszerű Szirszkij is lapátra kerül.
Javier Colomina NATO-főtitkárhelyettes a 444-nek: Az amerikaiak egyértelművé tették, hogy másfajta szövetséget szeretnének Az elsődleges célunk továbbra is az elrettentés, mondja Colomina, aki a Budapest Energy and Security Talks konferencián adott interjút.
Magyar Péter a Polgár Judit-kudarcról: A felelősség kizárólag engem terhel „Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez – kommentálta a miniszterelnök az államfőválasztás körül kialakult helyzetet.
Forsthoffer Ágnes: Ősszel szükség lesz a házszabály finomhangolására Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudja elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre.
Államfőjelölésből Polgár-pukkasztás Magyar Péter hibája, Pócs János kameraszemüvege, a világ legmenőbb emlékműve és a csúcsra ért spanyol válogatott a 444 reggeli hírlevelében.
Haragos Balaton – 4 kilométerre sodorta el a szél a parttól a matracos férfit, amikor végre sikerült kimenteni A viharjelzés ellenére fürdeni támadt kedve. Nem ő volt az egyetlen a hétvégén, akinek segítségre volt szüksége.
Görögországban eltiltják a 17 év alatti fiatalokat az elektromos rollerezéstől Az utóbbi időben több, főként fiatal felhasználókat érintő rollerbaleset történt az országban. Az e-roller használatának szigorítása Magyarországon is felmerült már.
Bukósisak nélkül száguldó 12 éves rolleres gázolt idős nőt este 10 után Balatonbogláron, az áldozat súlyosan megsérült A gázolót is kórházba kellett vinni.
Borízű hang #279: Venne ön új autót ettől a használt embertől? [rövid verzió] Rendszerváltás helyett: drogos ország közmédiázik, és milliárdokat fizet az NB I.-es közvetítésekért. OJD, a rendszer egyik csúcsteljesítménye. Hova tűnt Semjén Zsolt? A tinik között is hódít az autós üldözés. Az átigazolási szezon sztárja.
Most került a helyére a spanyol foci Évtizedeken át Spanyolország volt az ország, ahol a legnagyobb különbség volt a klubcsapatok és a válogatott teljesítménye közt. Három Európa-bajnoki, és most már két világbajnoki címmel viszont a 21. század legsikeresebb válogatottja a spanyol lett, miközben klubjaik, edzőik, játékosaik mindenhol, mindent megnyernek.
A jemeni hútik tengeri blokádot jelentettek be Szaúd-Arábia ellen Az Irán által támogatott jemeni hútik ezzel új frontot nyitnak az Egyesült Államok ellen az Irán elleni háborújában, és a fenyegetést a Perzsa-öbölön túlra, a globális energiaellátásra és kereskedelemre is kiterjesztik.
Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Az OTP megveszi a Baltikum harmadik legnagyobb bankját A Luminor Bank megvásárlásával az OTP eddigi 11 országos jelenléte 14-re bővül.
Sajtóértesülések szerint Zelenszkij meghátrál a tüntetések miatt, és leváltja a hadsereg népszerűtlen főparancsnokát Olekszandr Szirszkij miatt kellett távoznia a közkedvelt védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak. A döntés miatt több ukrán nagyvárosban is az utcára mentek a tüntetők, és ennek eredményeként a nem túl népszerű Szirszkij is lapátra kerül.
Javier Colomina NATO-főtitkárhelyettes a 444-nek: Az amerikaiak egyértelművé tették, hogy másfajta szövetséget szeretnének Az elsődleges célunk továbbra is az elrettentés, mondja Colomina, aki a Budapest Energy and Security Talks konferencián adott interjút.
Magyar Péter a Polgár Judit-kudarcról: A felelősség kizárólag engem terhel „Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez – kommentálta a miniszterelnök az államfőválasztás körül kialakult helyzetet.
Forsthoffer Ágnes: Ősszel szükség lesz a házszabály finomhangolására Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudja elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre.
Államfőjelölésből Polgár-pukkasztás Magyar Péter hibája, Pócs János kameraszemüvege, a világ legmenőbb emlékműve és a csúcsra ért spanyol válogatott a 444 reggeli hírlevelében.
2078 embert ítéltek el 2025-ben terrorizmus vádjával Oroszországban, több százan kaptak több mint 15 évet Az elítélt „terroristák száma megduplázódott 2024-hez képest.
Haragos Balaton – 4 kilométerre sodorta el a szél a parttól a matracos férfit, amikor végre sikerült kimenteni A viharjelzés ellenére fürdeni támadt kedve. Nem ő volt az egyetlen a hétvégén, akinek segítségre volt szüksége.
Görögországban eltiltják a 17 év alatti fiatalokat az elektromos rollerezéstől Az utóbbi időben több, főként fiatal felhasználókat érintő rollerbaleset történt az országban. Az e-roller használatának szigorítása Magyarországon is felmerült már.
Bukósisak nélkül száguldó 12 éves rolleres gázolt idős nőt este 10 után Balatonbogláron, az áldozat súlyosan megsérült A gázolót is kórházba kellett vinni.
Garri Kaszparov: Polgár Judit ideális lehet az elnöki feladatra Kiemelkedő intellektuális képessége egyértelmű, világszerte ismert, Magyarországot a világban is kiválóan képviselné – mondta a korábbi sakkvilágbajnok Polgár Juditról.
Életfogytiglant kapott az anya, aki vízbe fojtotta 20 éves lányát A fogyatékossággal élő áldozat 2020 novemberéig egy bentlakásos iskola tanulója volt, de az online oktatás bevezetése után hazaköltözött.
Meghalt Kevin Keegan Kétszer elnyerte az Aranylabdát, minden idők egyik legjobb angol futballistájának tartják. 75 éves volt.